A fiam még egy éves sem lehetet, mikor kedvenc gyermekorvosunk járt nálunk, kinek megemlítettem, hogy úgy örülök, hogy ilyen mosolygós a gyermekem.
- Ezt látja az Anyukájától! – volt a gyors válasz.
Ez a mondat sokszor eszembe jut azóta is!
Köszönöm, hogy akkor ezt a választ kaptam! Azóta tudom, hogy mennyire fontos a mosolygás! Ezáltal is a példamutatás!
Igen, ezért választottam missziómnak, hogy minél több mosolygós Anyuka legyen Magyarországon!
Édesanyák! Ne szomorkodjatok! Nem szabad!
Nem engedhetjük meg magunknak a bánatot! Nem engedhetjük meg azt, hogy a gyerekeink is szomorúak legyenek!
Itt szeretném megosztani saját kis történetemet a közelmúltból:
A fiam elég erős jellem. Írhatnám azt is, hogy mindig is nagyon érzékeny volt! Ezt elég nehéz kezelni, jobban mondva megtalálni az adott helyzetre az adott jó megoldást.
Amikor 5 gyönyörű itthon töltött év után visszamentem dolgozni, számomra ez elég nehéz napokat jelentett. Úgy éltem meg, mint mikor a gyerekek vállnak el tőlünk először, mikor oviba, vagy bölcsibe kerülnek.
"Hogyan születünk a világra?
Amikor a köldökzsinór elszakad, a vérkörök kettéválnak, a véráram megpördül, és a magzat, aki eddig az anya szívével élt, most önálló szívet kap, saját, maszek létcentrumot, amely innen kezdve fáradhatatlanul veri az Élet ritmusát. Az új lény, mint egy kis autó, leszalad a Teremtés futószalagjáról. Innen kezdve hol hevesen, hol békésen dobogó szívvel, felpörgetve vagy alapjáraton, de egyedül is üzemel - a misztérium megtörtént. Élet született."
(Müller Péter)
Valahogy így éreztem akkor magam, akkor Én születtem meg, újra (és még tudom, hogy nem utoljára)! "Leváltam" a családomról, elengedtem gyermekeimet, elindítottam őket az Élet útján!
Volt bennem szomorúság is, mert véget ért az életemnek egy nagyon szép szakasza! Nagyon jól éreztem magam benne! Újracsinálnám, az összes át nem aludt éjszakákkal együtt!
De a változás jó! Hát beengedtem az újat!
De az élet bebizonyította, hogy ne higgyünk a vágyainknak, hanem inkább a megérzéseinknek!
Mire írom ezt?
Nem akartam visszamenni a lelkem mélyén a volt munkahelyemre, valami mást akartam, már akkor is!
Gondolom, sokan vagyunk úgy, hogy a gyerekek születése után, már egy teljesen új személlyé alakulunk, más fontossági sorrenddel.
Szóval egy hónapi munka után (összességében 20 év) megköszönték a munkámat és megkaptam az elbocsátó szép üzenetemet, indokolás nélkül!
Nincs bennem már szomorúság, a fájdalom is elmúlt és megbocsátottam, Mindenkinek akinek ezt köszönhettem.
Még annyit írok erről az egészről, hogy nagyon érdekes volt amikor közölték velem a híreket, olyan érzésem volt, mintha kívülállóként figyelném saját magam és mintha nem is velem történne ez! De megtörtént!
Gyorsan jött a változás újra!
Minden Anyukának azt kívánom, hogy tudjon pozitívan ilyen helyzetben is gondolkodni!
Tudtam és tudom, hogy a változás jót hoz!
Hiszem, hogy megtalálom az utam!
Bocsánat, kicsit elkalandoztam a témától!
Fiamról kezdtem írni. A volt munkahelyemen történtek után próbáltam itthon semmit nem kimutatni a gyerekeim felé! De megérzik, hogy valami nincs rendben. Fiamnál az óvodai viselkedésében mutatkoztak problémák. Az összefüggésre csak akkor jöttem rá, mikor már második alkalommal kérdezte meg az óvó néni: Anyuka nincs valami gond otthon? Akkor esett le, hogy hiába nem mutatom az aggodalmamat feléjük, sajna érzi!
Ezt azért írtam le, hogy mindenki előtt példaként lebegjen, hogy igen is nagyon éreznek, ránk hangolódnak, bevonzzák ők is a mi gondjainkat.
Tudom, a gondok nehéz teherként nyomják a vállunkat, de nem szabad hagyni, hogy sodorjanak lefelé és legfőbbképp nem húzhatjuk magunkkal a családunkat is!
Át kell értékelni a helyzetünket és nem szabad szomorkodni! Itt is a szeretet, ami segíteni tudd és a jó érzések felidézése és megtartása. Nézzünk a Gyerekünkre, lássuk a benne lévő csodát és őszinte szeretetet, és ez mindenen átsegít!
Példabeszédem itthon: Nem sírunk, hanem nyugodtan, megoldást találunk!
A mosoly öröm, az öröm szeretet, és ezáltal, már a boldogság is itt van velünk! És ki ne szeretne boldogságban élni!?
Tehát mosolyogjunk!
Nézzük meg, hány szomorú arcú emberrel találkozunk az utcán. Mindenki vagy rohan, vagy a gondolataiba van merülve. Ritka, aki lát is, és még mosolyog is! Pedig olyan egyszerű!
„Csak az a lényeges életünkben, ami boldoggá tesz.
A többi lehet nagyon, nagyon fontos, de teljesen lényegtelen.”
Biegelbauer Pál
És ez mennyire igaz! Lassuljunk le, és gondolkodjunk el egy kicsit ezen!
